Sokszor úgy gondolnak rám, formatervezőre, hogy én vagyok az, aki egy elkészült konstrukciós tervet elkezdek bonyolítani annak érdekében hogy az igazán szép legyen és tetszetős. Ezen mindig kacagok egyet magamban és könnyedén tovább lépek. Én egész mást gondolok erről.
Véleményem szerint ez az egész párbeszéd az iskolai képzéshez vezethető vissza. Mindenki tanul valamit és igyekszik a szakmájában a legjobb lenni. Egy piacképes termékeket viszont nem egy ember hoz létre. Ez csapatmunka. Amikor a mérnök kollégáim leteszik az első terv ötleteket az asztalra, és elkezdünk róla beszélgetni, akkor valóban úgy tűnhet, hogy túlbonyolítom a dolgokat. Én ezt úgy látom, hogy ők egy felvetett problémára az első általunk tanult, kézenfekvő megoldást hozzák.
Nekem viszont azt tanítottak, hogy az első három ötlet mindenkinek az eszébe jut. Utána kezd érdekes lenni a dolog, és utána jönnek azok az igazán kreatív és innovatív ötletek, melyek egy tárgy karakterét meghatározzák. Ezek a megoldások néha lehetnek bonyolultabbak, mint az első kézenfekvő megoldás, de az is lehet, hogy vele egyenértékű vagy akár egyszerűbb. Esetleg bonyolultabb az alkatrész elkészítése, de egyszerűbbé válik az összeszerelés. Az is lehet, hogy csupán szokatlanabb a megoldás és a forma. De lehet, hogy pont emiatt vesszük le a polcról az adott terméket. Pont ez a más gondolkodás nyitja meg az ajtót a vevők felé.
Egy robbanás biztos lámpa esetében sem elengedhető ez a gondolkodásmód, hiszen ugyanúgy vannak versenytársak, konkurens termékek, akik mellett érvényesülni kell. Természetes hogy ebben a környezetben az összes előírást be kell tartanunk, és ezek mellett kell olyan világító testet az asztalra tennünk, mely megkülönböztet bennünket a többiektől, amelyre brandet lehet építeni. Olyan lámpatestet, amire ha ránézünk, tudjuk, hogy a Kermann-EX lámpáját tartjuk a kezünkben.